TISZAVIRÁG ÁRTÉRI SÉTAÚT

TISZAVIRÁG ÁRTÉRI SÉTAÚT
A Sétaút a tiszaörvényi Szabics Kikötőből a belépőjegy megváltása után egy rövid csónakázással érhető el. A Sétaút egész évben látogatható.
A 2000 m hosszú tanösvény a tiszavirág (kérész) életét, fejlődési fázisait és a Tisza-tó élővilágát mutatja be. Madármegfigyelő tornyai és a séta végcélját is jelentő belső tó, a Göbe halászladikjai is igen népszerűek.

Ezeket különösen a fotósok és a csónakos barangolók veszik szívesen birtokukba hosszabb-rövidebb időre. A sétaút pihenőiben bemutatjuk azt a már majdnem elfelejtett, de példaértékű "természet és emberi tevékenység" kapcsolatot, amit a teknővájás, a kosár és gyékényfonás valamint az eredeti tiszai halászmesterség és a kubikos élet jelentett.
A négy ősi mesterségben éppen az a közös, amit az ártéri sétány élő környezete kovácsolt össze, mely nem más, mint maga a tevékenység tárgya, ami itt él, itt terem.
A teknővájást a "nyersanyag" lelőhelye (az ártéri erdők öreg szürke- ill. fehér nyarai) közelében tábort ütő cigány családok végezték. A mesterség apáról fiúra szállt, a család minden tagjának meghatározott szerepe volt az "áru" előállításában. Bemutatásra kerül egy hajdani nyári teknős-cigány tábor, annak lakhelyül is szolgáló ekhós szekere, mint a tábor egyik legjellegzetesebb darabja. A kosár (fűzvessző) és gyékény fonás mestersége már a falusi portához köthető. Ezért ennek bemutató teréül egy faszerkezetes, lábakon álló, nádtetős falusi szín fog szolgálni.
Az érdeklődőket itt megismerhetik a kosár-, és gyékényfonás anyagait, az áru (kosár, szakajtó stb...) készítésének egyes fázisait. A kubikos kunyhónál a folyamszabályozáskor jelentős szerepet játszó kubikosok mindennapi élete elevenedik meg a speciális talicska, a különböző szerszámok és a munkások ottani anyagokból épített lakhelyével. Az ismertető táblák a mesterség és termékei felhasználásáról részletes magyarázatot adnak. A halászmesterséget a Göbe partjára épített korcolt nádtetejű halászkunyhó mutatja be. A tiszai halász "egyszerű, de nagyszerű" nyári lakhelyét, és annak praktikusan kialakított környezetét hozzáértő kezek építik fel. A látogatók megismerkedhetnek a halász által oly gyakran használt varsával, a különböző hálókkal és a mester-fogásokkal. A bemutató alkalmával a halászladikok kipróbálására is sor kerülhet.
TISZAVIRÁG ÁRTÉRI SÉTAÚT